Új piacokat keresnek a kkv-k válságkezelő intézkedésként

A magyar cégvezetők szerint a fellendülés legkorábban 2010 második fél évében indulhat meg.

A vállalkozások vezetői növekedő kinnlevőségállománnyal és csökkenő árbevétellel kénytelenek szembesülni a válság alatt, emiatt több válságkezelő lépést is tettek.

A megkérdezett több száz magyar cégvezető 41,6 százaléka legkorábban csak 2010 második felében számít biztató jelekre, 39,9 százalékuk pedig eleve úgy nyilatkozott, nem tudná megmondani a várt fellendülés kezdetének időpontját.

Ugyanakkor a magyar vállalkozások jó irányba léptek a túlélésért. A legtöbben új piacokat kerestek. A Coface szerint ez jó reakcióképességet mutat, a hazai cégvezetők tudatosabbak, hiszen a második legnépszerűbb válságkezelő intézkedésként a vállalkozások áttekintették kinnlevőségeiket. A finanszírozási struktúra átalakítása lett a harmadik célravezető megoldás a cégek körében.

A válság talán legszembetűnőbb jele az árbevétel-visszaesés volt: a megkérdezettek 42,48 százaléka 10 százalék feletti csökkenésről számolt be, 18,38 százalék 5–10 százalék közöttiről, 14,32 százalék pedig 5 százaléknál kisebb mértékűről.

Negatív fejlemény, hogy a cégek 78,69 százalékának van rendszeresen lejárt követelése. Ilyen körülmények között nagyon fontos a hitelezői védelem és a jó követeléskezelés. Forrás: © VG.hu

0 Hozzászólás


Hozzászólás lezárva.