2009. június hónap archívuma

Elmarad a tavalyi átlagtól az idén hazánkba áramló külföldi tőke mértéke

A gazdasági tárca ebben az évben legfeljebb hárommilliárd euró közvetlen működő tőke beáramlására számít, ami elmarad a tavalyi átlagtól. Tovább a cikkhez

A vállalkozások menedzseléséhez szükséges lenne ismereteik bővítésére

A saját magukat menedzselő vállalkozások nem állnak biztos lábakon. A magyar mikrovállalkozásokra is jellemző mostanság a fejlesztések elhalasztása, szinte elenyésző részük menekül csak előre, így mérsékelt a beruházási jellegű hitelek utáni kereslet. Tovább a cikkhez

Tanulniuk kell még a válságkezelést a magyar cégvezetőknek

A gazdasági válság következtében a vállalatok nagy része pánikba esett, továbbá minden téren költségeket vont meg. Tovább a cikkhez

A környezeti menedzsmentnek egyre nagyobb a szerepe a magyar kkv-k életében

A környezethez való hozzáállás, a környezettudatosság egyre elterjedtebb kifejezések a magyar kkv-knál is, elősegítve ezáltal a nemzetközi szinthez való felzárkózást. Egy nemrég megjelent tanulmány azt bizonyítja, hogy immár 1300 vállalat rendelkezik ISO 14000-es tanúsítvánnyal. Tovább a cikkhez

Elmaradnak Kínában a külföldi beruházások

Egy legújabb gazdasági felmérés szerint Kínában 18 százalékkal esett vissza a külföldi tőkebefektetések értéke az egy évvel korábbiakhoz képest, csökkent a visszaesés mértéke. Tovább a cikkhez

A nemzetközi válság fokozódik a menedzsment rossz döntései miatt

A válság kárvallottjaiban feszülő indulat napról napra kézzelfoghatóbbá válik és ez részben az összeomlás előidézése miatt hibáztatott pénzpiaci döntéshozók ellen irányul. Tovább a cikkhez

Szakszerűtlen a vállalatvezetés Közép-Kelet-Európában

A vállalatvezetés egyik legnagyobb problámáját az ügyfélorientált hozzáállás hiánya, valamint a szakszerűtlen vállalatvezetés jelenti Közép-Kelet-Európában. Tovább a cikkhez

Várhatóan nem lesznek nagyprojektek idén a külföldi tőkeáramlásban

Középtávon évi négy-öt milliárd euró értékű külföldi működő tőke beáramlása reális, ezt jelentősen módosíthatja egy-egy nagyobb tranzakció. Tovább a cikkhez

Válságkezelés céljából átcsoportosítják a pályázati pénzeket

Újabb pályázati lehetőségek megnyitásával igyekszik tompítani a gazdasági válság hatásait a kormány. A fő célkitűzés a munkahelyek megőrzése. Tovább a cikkhez