2009. január hónap archívuma

A vállalatok 90 százaléka érintett volt a válság által

A szakemberek felmérése alapján 180 – összesen több mint 100 ezer embert foglalkoztató – cég vezetőjének és HR-munkatársának csak az egytizede jelezte vissza mindössze, hogy nem érintett vagy nem foglalkozik a válsággal. Tovább a cikkhez

Csökkent a kis- és középvállalatok hangulata

Az Ecostat mutatja most a legalacsonyabb kkv-k hangulatát mutató értéket. A TOP-100 nagyvállalati konjunktúra indexe 2009 januárjában 57 százalék, másfél éves visszatekintésben a legalacsonyabb érték, a kis- és középvállalatok (kkv-k) hangulatát mutató index értéke pedig 62 százalék, mintegy 15,5 százalékponttal alacsonyabb az előző havi értéknél. Tovább a cikkhez

A válság hatásai egyes vállalkozások esetében

A mostani gazdasági válság sok kisvállalkozás esetében az “i”-re volt a pont a korábban elszenvedett veszteségek után. A jászberényi iparosok úgy gondolják, hogy az eddig talpon maradottak számára mostanság maximum a válság túlélése lehet a cél. Tovább a cikkhez

Mikor zárolják a vállalkozói számlákat?

Egy vállalkozónak érdemes tudni, mely esetekben zárolhatják a vállalkozói bankszámláját, s mit tehet ilyen esetekben. Kellemetlen helyzet akkor adódik, amikor egy pénzintézet felfüggeszti a vállalkozás önálló rendelkezési jogát annak bankszámlája fölött. Tovább a cikkhez

Hogyan viselkedjünk a vállalati konferencián?

Ajándék a sorstól, ha vállalatunk benevez minket egy konferenciára – néhány napot igazoltan lehetünk távol a napi monoton munkától, ráadásul még újat is tanulhatunk, ami később hasznos lehet szakmai előmenetelünk során.

Nem is beszélve arról a kapcsolati tőkéről, melyet egy-egy konferencia szüneteiben ki lehet építeni. Miben menjünk, hogyan viselkedjünk? Tovább a cikkhez

Megalakult a klaszterek csúcsszervezete

Építőipari és Innovációs Klaszterek Országos Tanácsa néven 2009.január 23-án, pénteken megalakult Budapesten a hét regionális építőipari klaszter csúcsszervezete.

Bacsárszki Pál megválasztott elnök elmondta, a szervezet egyik célja, hogy a jelenlegi 90 ezer építőipari vállalkozás 10-15 ezer ütőképes céggé alakuljon, a jelenlegi kényszervállalkozók pedig jól fizetett alkalmazottak legyenek bennük. Tovább a cikkhez

A cégvezetés utódlásának buktatói

A sikeres magyar vállalkozások vezetői általában a családon belül akarják tartani az irányítást, de vannak akik az általuk kinevelt menedzserekben bíznak. Egyes szakemberek szerint nem éri meg a családból választani a vezetőt. Tovább a cikkhez

A vállalatvezetők jó része nem áll a helyzet magaslatán

A vállalati felső vezetők bő egyharmadának kétségei vannak azokkal a válságkezelő tervekkel kapcsolatban, amelyeket részben éppen ők dolgoztak ki – erről a riasztó következtetésről jut nyújt tájékoztatást a Booz & Company, amely most tette közzé a gazdasági válsággal kapcsolatos menedzseri véleményeket tükröző felmérését. Tovább a cikkhez

A kkv-kat a visszlízing mentheti meg?

A magyarországi kis és középvállalati hiteleknek a GDP-hez viszonyított aránya 15 százalék körül van, amely nem éri el az EU 15 átlagának felét sem.

A ténylegesen igénybe vett finanszírozások esetében ennek ellenére a lízing aránya a kis és középvállalati körben már meghaladta akár a negyven százalékot is. Tovább a cikkhez

Átlagosan másfél millió forintot költenek évente coachingra a cégek

Akad olyan vállalkozás is, amely évi tízet, és olyan is, amely egyetlen fillért sem áldoz arra, hogy „edzőt” fogadjon a munkatársak mellé.

A Business Coach Szakmai Közösség és a DGS Global Research szakemberei rávilágítottak arra, hogy a coachok egyszerre két-öt vezetővel működnek együtt, míg közel egyharmaduk ötnél is többet fejleszt. Tovább a cikkhez